1. |
Romba dőlt hajnal
01:44
|
|||
Mindannyian botladozva kúszunk a tántoríthatatlan sors által kikövezett úton, mely végén szikázó gondolataink, mint ezernyi hulló csillag szétszélednek a fagyos távolban és arcunkat a rózsa illatú halálba hajtjuk. És addig az Én, mint apró minden a semmiségben felhők közt táncol és földalatti hegyek közt veszik el örökkön örökké, miközben szemei előtt csak a test, az igéző, parancsoló, tévesztő, síró és áhító test mutatja a homályos irányt a keresztutaknál.
Hajszálvékony jégen táncolunk, lelkünk tükrének utolsó dermedt leheletén, mely pislákoló fénnyel lángol, és életünk romba dőlt hajnalàn kopogtat a szív, térden csúszva felhők boltján
ugyanazért, mindig csak hív…
|
||||
2. |
Illat
02:59
|
|||
Halk lépés mely lekoppan az árva
Földek peremén,
Zúgolódva és zajongva várja
Csókok vörösét.
Fekete szívek omlós tetején
Virágoztál mint múló tünemény,
Megírtad a gondtalan dalokat
Csupaszon húztál égig falakat.
Mint hitegető, sérült barát
Bennem neveled gúnynak súlyát.
Idehoztál, mert dől a zápor
Haza vágyom a gondtalan mámor
Reménykeltő csokrai elől.
A lelked a gátam
Melyet lobogó énnel találtam
És bezártam üres katlanom
Száz virágzó alkonyon.
Látható és tapintható gondolatokkal feszültünk egymásnak. Minduntalan küzdöttünk, de a pillanat apró töredéke alatt megváltoztunk, többet nem beszéltünk, percek vagy évekig folytak a könnyek és történetünk utolsó dalát nyögte a kiolthatatlan vakító fény.
Élet, könyörögve kérlek, hogy fújd a szellőt mely szépít,
Én élek, míg ifjú szívem illatmámor tépi.
|
||||
3. |
Keserűség
02:19
|
|||
Lefolyt hűvös szellő,
Színtelen az erdő.
Könnyen bámulsz, olvadva sírsz
Virító ínséggel sem bírsz.
A fülből távozó ének
Bőszen súgja álmát az égnek,
Harsányan feltörő téboly
Fogat tépő büntetéskor
Téged taszít a mélybe.
Akaratlan térdre borult mennyei átok,
Szirmaimat könnyes földbe ásod.
Kínban rohad, alakra vágyik, fejvesztve csókot áhít
És üti az óra búgó hangját, a sötétség magához csábít.
Kinő a szárnyaim helyett a keserűség, mely életet fedhet.
Kinő a szárnyaim helyett a keserűség, mely életet fedhet.
|
||||
4. |
Foszlány
01:59
|
|||
Semmi díszlet csak süllyedünk,
A falaknak íve dől velünk.
Rongyokkal a vállunk védve
Száguldunk a vaksötétbe.
Égkék színű sötét aggyal,
Mint csodás meleg nyári hajnal
Fosztogatunk hét határon,
Felbolydult száz rémes álom.
Velőtrázó kopogó éj,
Ég a földdel összeér.
Hol voltál mikor féke vesztett lándzsát tört az éj,
Megnyugvásból szárba szökkent tudást ivó fény?
Selyemfényű nyitott testtel harsogod a végszót.
|
||||
5. |
Zátony
01:44
|
|||
Szél fonta kezünk közé
A hazugságok fájó mélyét.
Pontosan ès színjózanul,
A világ szája lefelé konyul.
Ragyogó vakként földelem
Menedéknek színtelen,
Bársony fűzött képét
A holdvilág szabad éjén.
Léttel bélelt földhöz ragadt
Hajómnak a zátony tapadt
Kínkeserves hengerére
Izzik a gyémánt kopott fénye.
Hallgass meg és ülj le végre!
Sosem ott voltál ahol kéne lenned,
szív várt rád az édenkertben,
Hiszed hogy tegnap kiheverted, de
Máglyára az életeddel.
|
||||
6. |
Ifjak szíve
02:02
|
|||
Kialvatlanság,
fogd lebegő kezem és húzz a mélybe,
halld a gyászos hangom,
mely kínzó szavaidnak hála reményvesztve várja,
a hallhatatlanság távoli dalát.
Tiszta szívvel nyúltam feléd, de kiábrándultságom lettél.
A végtelen számú hajnali ködből remegő lábbal úgy keltél föl, hogy fékevesztett méreg szőtte napjaid.
|
||||
7. |
Feléd szomjazó
02:17
|
|||
Próbáltam lángolni, száguldva törődni,
Gyáván lépve, felhőkhöz érve.
Ármányos sorokkal megtűzdelt órák,
Felmetszett torokkal sokat zengett ódák.
Mennydörgéssel vallató hideg kéz a testen, egy másodperc része alatt kitörli a fejben kínként dübörgő hallatlan válság, örökké zajongó fáklyás vonulását.
Süket sziklákkal teletűzdelt utak,
Förtelmes dal mely sűrűn tapad.
Lent rekedt testünkkel
Kanyarogva cselez,
Álmokat szüretel és ragyogást szerez.
|
||||
8. |
Visszajáró idő
02:48
|
|||
Akárhogy intek, nem felejt
Holt vidék és képzelet.
Csattogó láncot nyakamba vágja,
Nyitott szívvel felkínálja.
Kongó üres fáklyákkal
Világított világ fájlal,
Percenként szórt vándorremény
Hozzád köti télnek szelét.
Mocsárból főtt szenvedélyek, láz vagy fűtött álom,
Szürkületi vesszőfutás, végtelen sorát járod.
Mindig szeretve kérsz, mindig ölelőn vágysz
Testnél nagyobb étkű, elborító gyász.
Tőből tépte belőlem, otthonunk felélve
Szívem fogát, vörösen fénylő szád.
Otthonunk az ősz,
Ágyunkban a tél,
Karjaimban félsz,
Kiolvadva élsz.
|
||||
9. |
Testet ölt
03:02
|
|||
Hófürdőben ázom ma éjjel,
Jeges szerelem tengerében.
Kitépett orsó a remegő kézben
Utolsó képem a szenvedéllyel,
Hogy egymásra találtunk, de egy másra vágytunk
Az igazság őszinte bájával,
Lyukas képű, arctalan vágyálmak
Végtelen sorú, hamis ágyában.
Délibábon fekszel, egy testtelen átkon
És utolsó pillantással végleg szívedbe mártod.
Ocsmány kardélre hányva, csüggedve, remegve és fázva,
Minden tüzes estén robbanásként űzvén
A túlvilági éned, mely a tollamtól vétkes,
Kóborlásunk halálát, mely a világ végén talál rám.
Feszít, felhordja a súlyt, mely lelkünk mélyén testet öltve örökké elbújt.
|
Anchorless Bodies Hungary
Melodic hardcore with post rock and screamo elements.
www.facebook.com/anchorlessbodies
Streaming and Download help
If you like Anchorless Bodies, you may also like:
Bandcamp Daily your guide to the world of Bandcamp